2012. február 23., csütörtök   Köszöntjük az Alfrédokat! 

A választási program legfontosabb része a gazdaságpolitika
 
A választási program legfontosabb része a gazdaságpolitika  A legtöbben - közel 30 százalékos arányban - nem figyelik a pártok választási programjait – derül ki a Véleménybank 14. heti kérdésére adott válaszokból. Ők nem a program, hanem egyéb információk alapján szavaznak. Az inaktívak csoportjában kiemelkedően nagy az arány a programot figyelembe nem vevőknek; illetve az iskolai végzettség növekedésével egyre kisebb arányban vannak olyanok, akik nem tartják fontosnak.


 Akik figyelembe veszik a pártok programját a szavazás előtti mérlegelés során, azok leginkább a gazdasági kérdéseket tartják fontosnak benne – közel 25 százalék -, illetve a szociálpolitikával való foglalkozást – több mint 10 százalék.
  A foglalkoztatáspolitikáról, a nemzeti kérdésről, az egészségügyről és oktatásról szóló programról és az adóról szóló részről igen kis arányban vélekednek úgy, hogy a választási program jelentős részét képezné, hogy fontos lenne – összesen nem teszik ki a szavazatok negyedét sem. Különösen kis mértékben tartják fontosnak a választási program külpolitikával foglalkozó részét – még a szavazók 0,5 százaléka sem.

2010. április 18., vasárnap