2012. február 23., csütörtök   Köszöntjük az Alfrédokat! 

Mindenhol jó, de legjobb otthon
 
Mindenhol jó, de legjobb otthon  A Véleménybank 9. heti kérdésével azt szerette volna felmérni, hogy a magyar emberek melyik másik országot választanák lakhelyül, ha valamiért itt nem élhetnének tovább. 8 országot soroltunk fel konkrétan, de választhatta még azt is, hogy Európán belül, de nem a felsoroltakba, illetve – mint mindig – a vélemények rovatban jelezhették, ha az ő választott országuk nem volt benne a felsorolásban.


 Az általunk megadott országok közül Ausztria lett a legnépszerűbb – közel 21 százalékkal -, azonban – mint a véleményekből kiderül – nagyon sokan nem hagynák el az országot, mert szeretnek itt élni. A válaszadók nagy százaléka menne Németországba és Nagy-Britanniába, a véleményt írók körében pedig még Svájc bizonyult népszerű célpontnak.
  Európán kívül jóval kevesebben választanának új lakhelyet, mint Európán belül. Azon belül is a velünk határos országokra való voksolás volt a legjellemzőbb. Ez is igazolja, hogy a szavazók nagy része szereti annyira a hazáját, hogy nem nagyon akarna elmenni innen.

2010. április 26., hétfő